Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Miért sírnak a babák?

 

Hogyan fejtsd meg babád nyelvét?

article preview

 

„Bárcsak el tudná mondani, mi a baja!" - mondogatják a szülők, amikor sikertelenül próbálják síró csöppségüket vigasztalgatni.

 

 

Az alábbiakban segítek neked felismerni a különböző sírásfajtákat, a baba testbeszédét, így könnyeben kiismerheted babád jelzéseit, ugyanis mindegyiknek megvan a maguk jelentése.

 

 

Bár beszélni még nem tudnak, mégis folyamatosan kommunikálnak velünk. Az első hónapok bizony embert próbáló időszak a friss szülők számára minden tekintetben. A kisbaba az első hetekben, hónapokban sokat sír, hiszen ez az egyetlen eszköze, mellyel jelzi, valami gondja akadt.

 

Idővel azonban egyre differenciáltabbá válik a sírás és a szülők is egyre hamarabb értik meg a baba jelzéseit.

 

 

 

Fontosnak tartom elmondani , hogy ok nélküli sírás nincs, ahogy hisztiről sem beszélhetünk egy újszülött vagy pár hetes csecsemő esetében!

 

 

 

A kisbabák nyelve nem olyan érthetetlen, mint ahogy az az első pillanatokban tűnhet. Figyeld a pici gesztusait, és könnyen megértheted, mit szeretne mondani!

 

 

Lássuk az okokat, miért sír egy baba:

 

 

Hasfájás

 

Nagyon ijesztő az a meg nem szűnő erős sírás, mely a kicsi fájdalmára utal. A fájdalom kiváltotta sírás akkor sem szűnik meg, ha a baba édesanyja karjában pihen. A fájdalmat jelző sírások szinte kilencven százalékát csecsemőkorban a puffadás kiváltotta hasfájás okozza. Általánosságban elmondható, hogy 10-14 naposan jelentkeznek a hasfájós tünetek, melynek több oka is lehet . (erről külön írok az online tanfolyam anyagában, mint hasfájás típusok) Itt nem csak maga a hasfájás, hanem az emésztési folyamat is okoz diszkomfort érzést, a büfi és puki is még komoly feladat számukra.

 

A szülők egy idő után a hasfájásra utaló sírást értelmezik, és megtanulják orvosolni a baba puffadással járó hasfájdalmát. (jól kivitelezett babamasszázs hatékonysága bizonyított)

 

Jelei: Lábát pocakjához húzza, arcra vörös, erőlködik. Hosszan, keservesen, magas és éles hangon sír. Ha különösen erős szélgörcse van, sírása sikoltozó.

 

 

Reflux Ha a baba gyakran és sokat bukik, nyugtalanul alszik, hasfájós, felmerülhet a reflux gyanúja. Keresd fel a gyermekorvost, hogy mihamarabb kizárjátok ezt az okot, vagy kiderüljön a betegség és megfelelő kezelést kaphasson a baba.

 

 

 

Éhes

 

Még mindig sokszor találkozom azzal a tanáccsal, hogy a baba etetését szigorúan az órához kössük 3 óránként kaphat enni. Nem vagyok sem orvos, sem szoptatási tanácsadó, mégis úgy vallom, hogy az újszülött nem robot. Saját emésztése van, és a saját tempójában éhezik meg. Az első hetekben akár anyatejes, akár tápszeres a baba igény szerint „kellene” etetni, akkor, amikor kér enni. A 6-7 hetes korukra kialakul saját ritmusa, anyuka is jobban kiismeri igényeit, egyre kiszámíthatóbb, hogy mikor éhezik meg. Az éhes csecsemő egyenletes és nyugodtnak mondható sírását addig nem fejezi be, míg éhsége meg nem szűnik, azaz nem kap táplálékot.

 

Jelei: Sírása rövid, egyenletes („NEHH”), addig nem fejezi be, míg nem kapja meg, amit szeretne. Ha időben reagálunk jelzéseire, a (hisztérikussá is válható) sírás elkerülhető. Továbbá fejét ide-oda mozgatja, cuppog, öklét összeszorítja.

 

+Érdekesség: Két hónaposnál fiatalabb babák, ha jóllaktak, ösztönösen hátrafeszítik a testüket, majd tenyerét kinyitja, ezzel jelezve, hogy tele a hasuk. Ha feltűnően gyakran fordul elő, refluxra lehet gyanakodni.

 

 

Álmos

 

Egy újszülöttnek rengeteg alvásra és pihenésre van szüksége. Gyakran előfordul azonban, hogy amikor elfárad a baba, nem alszik el magától, hanem keserves sírásba kezd. Az első pár hétben még legfeljebb csak 30-60 percet tud éberen, nyűgösködés nélkül ébren lenni a baba, utána már nagyon álmos lesz. A sírás oka gyakran az, hogy álmos, de nem tud elaludni, például, mert nem tudja kizárni a külvilágot, ilyenkor segítened kell neki. Ringatással, dúdolással, nyugtató zenével segítheted őt álomba szenderülni.

 

Jelei: Nyöszörögve sír (tipikus „OÁ” sírás) közben ásítozik, fülét, szemét, haját birizgálja. Rázza a fejét. Rázza a fejét: önmaga lenyugtatására használt, ringató mozdulatsor, ha fáradt (esetleg ha idegenekkel van körbevéve)

 

 

Peluscsere

 

A baba nyűgös, izgés-mozgással, síró hangon jelezheti szülei felé, hogy pelenkája megtelt. Sok esetben magadtól is könnyen rájöhetsz, mikor kell pelenkát cserélni, de időnként segítségedre lehet a baba is.

 

Jelei: „Heh” hangot hallatva sír, jelezve hogy ideje pelust cserélni.

 

 

Társaságra vágyik , unatkozik

 

A baba akkor elégedett és boldog, ha biztonságban érzi magát, márpedig egyedül ez nem teljesülhet . Vannak köztük olyanok, akik egy darabig elvannak magukban, egy idő után azonban mindegyik csecsemőn kitör az anyahiány, és karba kívánkozik. Nem várhatjuk el egy babától, hogy pár perc nézelődés után lekösse magát hosszabb időre, hiszen ez lehetetlen elvárás tőlük.

 

Jelei: A rikoltozásszerű sírásuk szakaszos: 5-6 perc kitartó hívás után nagyjából fél perc szünet következik, amikor arra várnak, érkezik-e a segítség. Ezt ismételgetik egy ideig, és ha nem jön válasz, a sírás folyamatossá válik. A baba temperamentumától függően ez a sírástípus dühös vagy szomorú közléssé is válhat, sőt a kicsi fel is hergelheti magát, ha eme üzenetére nem reagálnak adekvátan.

 

 

Túlingerelt

 

A mai modern, rohanó világban borzasztó ingermennyiség éri a babákat, akik egyre többet és többet észlelnek ezekből az információkból. Ennek „köszönhetően” idegrendszerük egész egyszerűen túlterhelődik. Sok háztartásban háttérben is folyamatosan megy a számítógép, tévé, rádió vagy zene. Sok nyüzsgés és a rendszertelen életvitel annyira sokK a babának, melynek következtében nehezen nyugtatható, folyamatosan „zizeg” ezzel is nehezítve az esti elalvást. Hiszen már reggeltől kezdve gyűlik a sok feldolgozatlan inger, és estére válik a baba túlterheltté, ez okozva az esti nyűglődést, sírást.

 

+Tipp: A fentieket kiiktatva/lecsökkentve az esti rutin nagyban segíthet az elnyugvásban. Levendulaolaj és babamasszázs kitűnő párosítás a lefekvéshez készülődéshez.

 

 

Feszültségek

 

Ha a szülők feszültek, idegesek,  stresszesek még akkor is kihat a csecsemőre, ha nem hall kiabálást vagy veszekedést maga körül. Ezért szoktam javasolni, hogy ha Te magad is fáradt, kimerült, ideges vagy, jobb bele sem kezdeni a babamasszázsba, hiszen a babák megérzik , átveszik tőled ezeket a nyugtalan érzéseket.

 

 

Dohányfüst

 

Ha valaki dohányzik a családban, a babát a füst síróssá teheti, akkor is, ha nem vele egy helyiségben, vagy nyitott ablaknál dohányoznak.

 

Betegség

A szűnni nem akaró sírás a hasfájáson túl betegségre is utalhat. A baba lehet lázas, esetleg fogzással együtt járó fájdalmak kínozzák. Ha a szülő úgy gondolja, hogy babája betegség miatt sír, minél hamarabb orvoshoz kell fordulni a kicsivel.

 

 

Amikor nincs különösebb ok

 

Amikor semmi sem jó...Megesik olykor a felnőtt emberrel is, hogy minden különösebb mondanivaló ellenére beszél, és bizony van úgy, hogy a babák is minden különösebb ok nélkül sírnak.

 

 

Még egy újabb indok, hogy babamasszázzsal közelebb kerülj a babádhoz, hisz ez maga a

KOMMUNIKÁCIÓ-KAPCSOLAT .

Alkalmazva pedig hamarabb megtanulod nonverbális

kommunikációját, így időben reagálhatsz jelzéseire. Ettől kezdve

pedig babád jóval kevesebbet fog sírni, elégedett, boldog,

kiegyensúlyozott dedecske lesz;)

 

Szeretettel,

Annamari

 

 

 

 

 

 

 


 

 

 

 

 

 

 

 
 


Utolsó kép


Képgaléria


Facebook

Levelezőlista


Archívum

Naptár
<< November >>
<< 2021 >>
Ke Sze Csü Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          


Statisztika

Most: 2
Összes: 71601
30 nap: 2965
24 óra: 99